Megváltozik a világ. Leomlanak a falak, eltünnek a határok, elmosódnak a kontúrok.
Megvan a tökéletes átmenet álom és valóság közt.
Mintha nem tudnád melyikben vagy...
Harmónia, a diszfunkciók funkcionalitása, meg nem történt elmúlása, át nem élt emléke.
Szabadulnál az érzéstől de magával ragad.
Még alvás, olyan mintha itt lenne.
Ő is. Egy remény, a vágy, kell, élet.
Zsófi...
Veled álmodtam. De nem sima álom volt.
Nem egy hihetetlen idea. Olyan mint egy csukott szemű valóság.
Felébredtem, az órát néztem.
De a hang megvolt, visszahúzott, szem becsuk, ittvan, SZERETLEK.
Nincs már határ álom és valóság között.
Álmomban egy kép, a szívemben érzés.
Összeköti a két világot.
Megálmodom magamnak, és valóra váltom.
Ha majd a valóságban is itt leszel a karjaimban, akkor tűnik el végleg a határ.
Újra reggel, élesedik a kép, kontraszt.
De a szívemben ott a harmónia, az éjjel.
Pörgés, füst, szív, sűrít. Túl sűrű, gyors, minden.
Állitsd meg az időt, élvezd.
Zsófi! Hiányzol.
Ennyi.

Reggel van, 5 perce ébredtem, most ezt érzem.
Értsétek, érezzétek, éljétek át.
Huhhhh

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.